2016. május 12., csütörtök

Zenedoboz 50+50

A történet úgy kezdődött, hogy meghívást kaptunk egy szülinapi partiba, ahol nem is egy, hanem mindjárt két ünnepeltet köszöntöttünk. És ez egy (ill kettő ) elég kerek évforduló volt. Sokat gondolkoztunk az ajándékon, és végül egy csoportos meglepetés mellett döntöttünk, néhányan a meghívottak közül.Mivel a jó buli alapja a jó zene,

Persze hogy egy ajándékdoboz lesz a megoldás.

Minden ajándékozó pár nevében készült egy bakelit lemez, melyen egy-egy dalt küldtünk az ünnepelteknek. A másik oldalát pedig szerényen dedikáltuk. Ez került a doboz belsejébe.

Kívülről pedig megkapta a megfelelő dekorációt: diszkógömb, zenegép, táncosok, és persze maga a DJ is felkerült a doboz oldalára.

És igen, a buli fantasztikus volt. és ez elég sokszor okoz gondot, úgy döntöttünk, a meglepetés egy DJ lesz. Eddig rendben, de mégis mivel tehetnénk ezt maradandóvá, hogy legyen valami emlék is róla?




2015. szeptember 8., kedd

Tea party angol rózsákkal


Újabb felkérést kaptam, ismét kézműves szülinapi zsúron voltam vendég.

Angol hölgyek tea partiján készítettünk angol rózsás teáscsészéket, teás kancsókat.

Már a meghívó is beszédes volt,


 a kopgtató nemkülönben.


Mire megérkeztem, az asztal gyönyörűen megterítve, körülötte pedig igazi angol hölgykoszorú várt, kalapban, gyöngysorral, ahogy illik egy igazi teadélutánhoz.


A mintadarabok tanulmányozását követően



neki is láttunk a munkának, egyre- másra készültek a teáscsészék, 


teás kannák, a gyönyörű, angol rózsás kartonokból.




Bár a szél néha- néha megtréfált bennünket, igazán jól szórakoztunk.
Ezután a parti nélkülem zajlott tovább.

Köszönöm, hogy részese lehettem.





2015. augusztus 26., szerda

Az alma meg a fája...avagy mi történt a nyáron

Gyorsan elszaladt a nyár. Sok mindent terveztem, de  nem minden valósult meg belőle. De ez nem baj, mert a pihenésre is szükség volt. 

Azért készült néhány képeslap és kártya szülinapokra, nemzetközi táborozáshoz ajándék kísérőnek.





Elkészítettem egy akasztós fűszerszárítót, ha már a kiskertben burjánzanak a fűszernövényeim.



Egy szigligeti nyaralás alkalmával - Bárdócz Évi lelkes beszámolóin felbuzdulva - ellátogattam a tapolcai zsibvásárra, ahol régen áhított kőporcelán edényekre tettem szert. 



Emiatt kissé át kellett rendezni a konyhát, így új,  fűszeres fiókot kreáltam magamnak, felcímkézett üvegekkel.  Hogy ez milyen praktikus! Előbb is eszembe juthatott volna.



Rész vettem egy tanfolyamon is a Fehér Levendula Műhely szervezésében, ahol új technikákkal és nagyon kedves alkotótársakkal ismerkedtem. Nagyon jó hangulatú délután volt, köszönet érte. Gyönyörű, gyertyatartókat készítettem.



Középső gyermekem újragondolta a szobáját, így kipróbálhattam a bútorfestést is. Nem kis kihívás sötétbarna szekrényből fehéret csinálni.



És most jön az alma, meg a fája. 
Máté fiam is szeret alkotni, folyton fúr- farag valamit.

Büszkén mutatom meg legújabb alkotását, ami  szintén az újrahasznosítás elveit követve készült: 

Pezsgős üvegből asztali lámpa.


Miután megvette a lámpához szükséges foglalatot (a pezsgőt már réges-régen megittuk) és vezetéket ( így egyben, készen lehet kapni), csak az üveget kellett kifúrnia. A próbafúrás tapasztalataiból tanulva óvatosan, sok szünettel - hogy hűlni tudjon üveg és fúró - elkészült a lyuk. És az üveg is egyben maradt.



 Összeállítás, égő, majd irány az Ikea, ahol a megfelelő méretű lámpaernyőt megtalálva kész is lett a lámpa.





Fantasztikusan jól mutat a szobájában.



Nem mellesleg az Etsy-n valaki több mint 48 000 Ft-ért árul egy ilyen, Dom Perignon-os üvegből készült lámpát.

Szóval nagyon büszke vagyok a fiamra, és az alkotására.

Hamarosan jövök az új tanévre tervezett foglalkozásokkal.

2015. június 22., hétfő

Kézműves Tábor 2015

Hétfőn még iskola, kedden már tábor.
Így csak négy napos lett az idei kézműves tábor, de nagyon hatékonyan dolgoztunk.

Persze az első nap izgalmai miatt a fényképezés elmaradt sajnos, így a naplók díszítéséről nem készültek fényképek.


A második napon karkötőket készítettünk Kumihimo korong segítségével.
Azt hiszem ez lett az idei tábor slágere. Még a fiúkat is rá tudtam venni az alkotásra. Majdnem 200 m zsinórt dolgoztunk fel, és fantasztikus színösszeállításban készültek az alkotások. A legnagyobb sikere talán a fekete-neonsárga, és a fekete pink változatnak volt.






Ezt követte a kapszula ékszer-nap, (de a karkötők gyártása nem állt le ezen a napon sem),





amit megtoldottunk egy jógafoglalkozással. 



Kimentünk a szomszédos rétre, ahol Anita segítségével megismerkedhettünk  néhány jóga ászánával. A foglalkozást talpmasszázzsal zártuk, és egy érdekes relaxációs utazáson vehettük részt  az egyik táborozónk, Beck Lili vezetésével. Köszönjük.






végül az utolsó napon pólófestés volt a program.




Jó hangulatú, vidám tábor volt., és mondhatjuk, hogy az időjárás is kegyes volt hozzánk.

Szép nyarat, jó pihenést kívánok mindenkinek. Köszönöm, hogy itt voltatok.

A teljes képgalériát megnézhetitek itt :Kézműves Tábor 2015

2015. június 15., hétfő

ZÓRA-MÍRA szülinapi kézműves party

Nagy esemény volt nálunk szombaton délután, megrendeztük az első, kézműves foglalkozással egybekötött szülinapi partyt.

Mire az izgatott ünnepeltek megérkeztek, elkészült a dekoráció.





 A megbeszéltek szerint kikészítettem az kézműveskedéshez szükséges alapanyagokat.

 Még mindig nagy siker a kapszulaékszer, szóval minden gyöngy, gomb, zsinór, kapszula és szerszám ott figyelt az asztalon.




Folyamatosan érkeztek a vendégek, és hamarosan már mindenki a medencében lubickolt. A nagy meleg miatt ez érthető is volt. 


Miután mindenki lehűtötte magát, lassan körbeülték az asztalt, és ki-ki a saját ízlése szerint válogatva színeket, gyöngyöket, elkezdődött az alkotás. 






Készült gyűrű, nyaklánc, karkötő és könyvjelző is, a legnagyobb sikere a gyöngy balerinának lett.









És végül a nagy melegben egy mennyei jégkrémtorta, - igazi csajos változat -, koronázta meg az ünnepet.



Végül a névre szóló füzéreket az ünnepeltek megkapták, hogy otthon  díszíthessék vele a szobájukat.


Én nagyon jól éreztem magam, remélem az ünnepeltek és a meghívott vendégek is.

Szerintem ebből hagyományt teremtünk.