2014. október 19., vasárnap

Októberi kézműves foglalkozás

Ez alkalommal madáretető volt napirenden,

Bár az időjárás nem éppen az őszi arcát mutatta nekünk, még élvezhettük a nyárra emlékeztető napsugarakat, mi a madarak téli etetéséről gondoskodtunk.
Halloween közeledtével pedig egy kis csavarral Hanted House-nak álcáztuk azokat.







De van köztünk olyan is, aki nem adta meg magát a naptárnak, és a melengető napsugarak fényében igazi , tavaszi madárházat álmodott. 





Pénteken vendégségben voltam egy másik kézműves csoportban, ahol  szintén a Halloween jegyében üdvözlő kártyákat készítettünk, Ildikó vezetésével pedig mécseseket festettünk, ragasztottunk. Onnan kölcsönözve az ötletet, mi is csináltunk néhányat.
 Amíg száradtak a mi madárházikóik,  lekaptam néhány üveget a polcról, és a virágcsokrokat díszítő anyagot felcsíkozva felragasztottuk az üvegekre.
A díszítéshez újra a Sizzixet használtunk, a rátéteket azzal vágtuk ki..Tetejét fekete dróttal rögzítettük.



Egy másik variációban a pókhálót üvegfestékkel mintáztuk az üvegre, és végül egy  girlandról levagdosott  pókokkal tettük rémisztővé.

Mindeközben sütőtökös muffint majszoltunk.
Ismét jól szórakoztunk.

Legközelebb november 15-én szombaton találkozunk, amikor kapszulaékszereket készítünk, és Ildikó jön vendégségbe hozzánk, akinek nagy tapasztalata és  rengeteg ötlete van az ékszerkészítésben.

2014. október 12., vasárnap

Karácsonyi szívgirland

Karácsonyi szívgirland

Még élvezem ezt a néhány ajándékba kapott napsütéses délutánt, de a fejemben már elkezdődött a karácsonyi készülődés.

Miau oldalán láttam néhány natúr, kézzel varrott szívecskét, és azonnal tudtam, mivel díszítem a kandallót idén karácsonykor.

Nosza, meg is vettem az anyagot, csipkét találtam a varrós fiókomban,( nem is emlékszem, honnan jutottam hozzá), tavalyról pedig maradt néhány fagombom.


És miért van szegfűszeg a képen?

Az elkészült szíveket vatelinnel töltöttem, de belecsempésztem jó néhány szem szegfűszeget, hogy egy kis karácsonyi illatot varázsoljak, már most.


Bárki utánam csinálhatja, nem kell nagy  kézügyesség sem hozzá:

Első lépésként kiszabod a szíveket, párban,


A neked tetsző magasságban ráöltögeted a csipkeszalagot, majd a fagombot is.
Csak a pár egyik felére.


Következik az összeillesztés, 
Oldalán kis nyílást hagyva összevarrod a szélén, keskenyen, majd a résen át kifordítod.
Ceruza, vagy olló segítségével a szív íves formáit jól kinyomkodod, hogy szépen felvegye a körív mintáját.
Most lazán kitömöd, ekkor csempéssz bele valami  illatos fűszert, ami számodra kedves, ami a karácsony hangulatát felidézi benned.


Végül varrd össze az oldalán lévő nyílást rejtett öltéssel. 
Már csak egy masni és egy akasztó hiányzik róla.


Kész is!
Ugye nem is olyan bonyolult.



Szerintem hagyjuk ki az esős- nyúlós novembert, és jöhet is a karácsony.

Ha magad nem boldogulnál, szívesen készítek neked ilyet, vagy hasonlót megbeszélés szerint.
Kérlek jelentkezz nálam.

2014. október 7., kedd

Ráncfelvarrás-megújulás

Amint látjátok, próbálom csinosítani a megjelenést.

Nem minden funkció működik még, ellenben minden segítséget elfogadok.

Addig is türelmeteket kérem.